Repülési angol oktatások

A repülés általánosan elfogadott nyelve az angol. A szakmai anyagok, cikkek, publikációk többsége rendszerint csak angolul áll rendelkezésre. Az angol nyelvtudás már csak ezért is elengedhetetlen a repülésben. Ráadásul, a légijármű vezetők, a légiforgalmi szolgálatok személyzetei, a légi utaskísérők, a kiszolgáló szervezetek alkalmazottai, a repülőtéri cégek munkavállalói nemzetközi, gyakran multinacionális környezetben dolgoznak, közös nyelvük az angol. A repülési angol elengedhetetlen mindenkinek, akit érdekel a repülés, vagy foglalkoztatja a gondolat, hogy a repülésben vagy repülőtéren szeretne elhelyezkedni.

Egyes munkakörök betöltéséhez a jogszabály úgynevezett ICAO Level 4/5/6 repülésszakmai angol nyelvvizsga megszerzését írja elő. Érdemes a vizsgára alaposan felkészülni, mert sok múlhat rajta. Folyamatosan induló tematikus tanfolyamaink mellett, természetesen vállalunk vizsga felkészítést is.

Távoktatás

Tanfolyamaink teljes értékű távoktatás formájában is elérhetőek. Rugalmas időbeosztás, kiscsoportos és egyéni képzések. ICAO Level4 vizsgafelkészítés, fóniaoktatás.

Vizsgalehetőség

Tanfolyam nélkül is!

Amennyiben szeretnél vizsgát tenni, kérlek kattints a linkre és tölts ki a jelentkezési lapot.

Hamarosan induló tanfolyamaink

FÓNIA – a frekvencia nyelve

FÓNIA – a frekvencia nyelve Klasszikus rádió-távbeszélő kifejezések oktatása és gyakoroltatása magyar és angol nyelven. Választható a teljes 60 órás...

Bővebben...

Tudtad?

A repülési angol nem összekeverendő a fóniával. A fónia, vagy más néven rádiótávbeszélő kifejezések, az, amit a pilóták használnak a frekvencián, a légiforgalmi irányító vagy repüléstájékoztató szolgálatokkal való kommunikáció során. Fónia tanfolyamunk ezért leginkább az ő számukra lehet hasznos.

Repülős bejegyzések gyakorláshoz

Honlapunk bejegyzései között olyan, anyanyelvi angol nyelven írt publikációkat olvashatsz, amelyek a repülés különböző területeivel kapcsolatosak. Ezek nehézségi foka eltérő, a cikkek elején látható. Átolvasásuk nem vesz igénybe sok időt, és mindamellett, hogy érdekesek, elgondolkodtatók és hasznosak.

A bejegyzések végén egy angol-magyar szószedet is rendelkezésedre áll, összefoglalva a legfontosabb és leginkább repülésszakmai kifejezéseket. Ha van időd, ott azon nyomban meg is tanulhatod őket. 

AIRCRAFT e-DELIVERY

Unprecedented times make aviation revise its processes and adapt to the new reality with safe yet effective solutions for everyone....

Bővebben...

FLYING RABBIT

Passengers on a flight headed to Japan were treated to the sight of an extraordinary fellow traveller in business class...

Bővebben...

ARE YOU SQUAWKING?

“Piper G-BTKX squawk 3026”. In this case, squawk means turn your transponder on, not squawk like a bird. Squawk originates...

Bővebben...

Csapatunk

Elkötelezett hívei vagyunk a minőségi oktatásnak. Folyamatosan törekszünk szakértelmünk elmélyítésére, tudásunk legjavát adva igyekszünk magas színvonalú, tartalmas és színes képzéseket nyújtani hallgatóinknak.

Dóra

nyelvtanár

Dóra tapasztalt angol nyelvtanár, a repülés megszállottja. Az általános és üzleti angol tanítás mellett, közel tíz éve foglalkozik a repülési angollal. A légiutaskísérők és pilóták nyelvi felkészítése során nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatias,  interaktív és beszédcentrikus oktatásra.

Gergő

pilóta

Gergő CPL szakszolgálati engedéllyel és repülőműszaki mérnöki végzettséggel rendelkező, leendő nagygépes pilóta. Korábban az amerikai UPS légitársaságnak dolgozott földi kiszolgáló koordinátorként és rakodástervezőként. Jelenleg a Pharmaflight-nál főállású elméleti és gyakorlati oktató pilóta. Álpilótaként részt vesz a légiforgalmi irányítók szimulátoros képzésében is.

Vulkán

légiforgalmi irányító

Vulkán aktív légiforgalmi irányító és supervisor, aki régóta elmélyülten foglalkozik légiforgalmi személyzetek és pilóták oktatásával, mind elméletben, mind gyakorlatban. Társszerzője a Fóniakönyv néven közismert angol rádiótávbeszélő kifejezések jegyzetnek.

Légiirányítás titkai - Ferihegy

Rólunk mondták

Györgyövics Zsolt

Egy fónia tanfolyamot hallgattam végig és szeretném megosztani tapasztalataimat. Farkas Vulkán minden szempontból kiváló oktató. A résztvevők tudásának megfelelően mindenki tud fejlődni. Nem marad le az sem, aki kevésbé tapasztalt angol nyelvben. A témák érdekesek, hasznosak és közben minden felvetődő kérdést le tudtunk tisztázni, szóval jóval több tudást kap az ember, mint amennyi szigorúan az angol fóniázás lenne.

Rózsa Béla

Remek training volt! Minden pillanatban azt éreztem, hogy terelgetve vagyunk a biztos tudás felé, amit az otthoni gyakorlással tehettünk szilárd készséggé. Hálás vagyok a ránk fordított időért és türelemért! Ugyan csak most értek véget az órák, de már hiányzik a társaság! Ajánlom minden tanulni vágyónak! Forduljatok hozzájuk bizalommal!

Alex

Magas színvonalú oktatás, rendkívül hasznos, minden nyelvi szintű tanuló számára ajánlható. Bárkinek, aki a repülesben aktivan részt vesz, el kellene végeznie ezt a tanfolyamot! Maradandó tudást ad, a sok gyakorlás révén rutinná válik a fónia helyes használata, ami mindenki számára fontos a biztonságos repüles érdekében. Vulkán terjedelmes szókinccsel rendelkező oktató, aki türelmesen és ráérzéssel tud segiteni, kommunikálni a résztvevőkkel, bármilyen kérdés is merüljön fel az órak folyamán. Vicces történeteivel segiti a jó hangulatú órak menetét. Ez mindenképp az egyik legjobb tanfolyam, amin életem során valaha megfordultam!

Ludvig Brigitta

Volt szerencsém a Level felkészítő és a fónia tanfolyamon is részt venni. Később sikeres Level 5 vizsgát tettem, valamint a fónia tanfolyam nagy segítségemre volt az IR Training során és azóta is. Mindhárom oktató felkészült, türelmes, kedves és mindhárman hatalmas tudással rendelkeznek a saját területükön. Nem csak tudásra, de barátokra is találtam Bennük. Az órák színvonala várakozáson felüli volt. A csoportok is jók voltak, csupa kedves repülő ember, mindig vártam a következő órákat. Aki teheti, végezze el Náluk a szükséges tanfolyamokat, nem fog csalódni.

Erős Kornél

Nemrég ért véget a fónia tanfolyam Vulkánnal. Nagyon tetszett, sok érdekes dolgot tanultam, ajanlom mindenkinek akit érint a téma.

Ákos

Nagyon hasznos volt a tanfolyam, sokat adott a már meglévő fónia tudásomhoz. Csak ajánlani tudom Vulkánékat!

Orbán László

Elég kezdő vagyok még a repülésben, mindössze egy PPL engedéllyel rendelkezem. Ez az ICAO angol minősítés egy következő lépcsőfok volt, amivel közelebb kerültem egy lépéssel a nagy álomhoz. Ez a lépcsőfok nem jöhetett volna létre a felkészítő tanfolyam nélkül, aminek minden egyes percét élveztem. Átfogó, részletes, minden témakört érintő tudást kaptunk, amivel magabiztosan mehettünk a vizsgára. Sosem unatkoztunk, mindig tanultunk valami újat, és mindig profi módon zajlottak az órák. Én is mindenkinek merem ajánlani a csapatot.

Mihályi Balázs

A PPL szakszó megszerzése után rögtön belekezdtem a nyelvi kiterjesztés megszerzésébe és ehhez kiváló partnerre találtam a Fónia Online-ban. Nagyon hasznos, jól struktúrált, beszédcentrikus volt a kurzus és ez magával hozta az eredményt is. Szerintem elengedhetetlen egy ilyen jól összeállított felkészítés, főleg ha magasabb 5-6-os szintet szeretnénk megszerezni. A csapat (Dóra, Gábor, Vulkán) nagyon profi, látszik hogy szeretik is amit csinálnak, így jó szívvel ajánlom őket!

Yusuf

Hello everybody! I am doing my PPL. I was searching for a school where I could prepare for my level exam. I found them on the internet, and I gave it a try. I have to admit that I met professionalism during the whole course. I have done an online one-to-one aviation English course, and it was well worth it. Thank you for your patience too!

Feri

Régi vágyam volt, hogy határtalanul repkedhessek, nem csak a “szűk” magyar légétrben. Ehhez szükség volt egy ICAO ELP vizsgára. Rendkívül jó szakemberek készítettek fel, akik hatalmas tapasztalattal rendelkeznek az angol nyelv és a repülés minden területén. Kiváló munkájuknak köszönhetően, magasabb eredményt értem el, mint amit eredetileg elterveztem. Mindenkinek csak ajánlani tudom a képzéseiket!

Varga Csaba

Kedves leendő növendékek! Az előttem felszólalókhoz hasonlóan én is nyugodt szívvel tudom Őket ajánlani! Számomra elengedhetetlenűl fontos volt, hogy az angol nyelvi kiterjesztés végre helyet kapjon a szakszolgálati engedélyemben. Minden további képzésemnek teremtettem ezzel megfelelő alapot. Nagyon sok új szakmai ismerettel bővűlt az addig megszerzett tudásom. Kedves, rugalmas és barátságos csapatot ismerhettem meg általuk. Még egyszer köszönöm a segítségeteket Hölgyem és Uraim!

Kubicsek Attilla

Közel 3500 óra és 25 év repülésben eltöltött idő után, azt kell mondjam, hogy minden tekintetben professzionális oktatásnak lehettem részese, ahol nem csak a konkrét képzési anyagot ismerik az oktatók, hanem a repüléssel kapcsolatos szakmai ismereteik is magas szintűek. Ha Aviation English vagy fónia képzést keresel, akkor ne keress tovább, őszintén ajánlom ezt a csapatot!

Scheffer Gábor

A fónia tanfolyam minden pontja nagyon akkurátusan össze van rakva. Én nagyon meg voltam elégedve. Igazából nem is értem, hogy miért nem kötelező az ICAO 4-5-6 megszerzéséhez egy ilyen tanfolyamon részt venni. Elengedhetetlen gyakorlati tudást ad, amit Vulkán hitelesen tud prezentálni a hatalmas tapasztalatával.

      Itt is elérhetsz minket:
      Ha tetszik, oszd meg az oldalunkat!

      Kapcsolat

      Az alábbi címeken érhetsz el bennünket. Kérünk, hogy ha az érdeklődő kérdőívet használod, mindenképpen add meg az email címedet, hogy válaszolni tudjunk. Köszönjük.

      Tantermünk:

      1033 Budapest Reményi Ede u. 3.

      (térképhez vagy navigációhoz kattints a címre)

      Hívj minket:

      +36 30 445 7526 számon
      (híváshoz kattints a számra)

      E-mail:

      info@foniaonline.com
      (levélküldéshez kattints az email címre)

      Várjuk üzeneted!